Szatmárnémeti → Arad, 1920 nyara
1919. május 8-án a szövetséges külügyminiszterek olyan határt fogadtak el, amely Románián belül hagyta a Szatmárnémeti–Nagyvárad vasútvonalat. André Tardieu francia delegátus szerint a térség lakossága „nagyon vegyes” volt. A határ többnyire néhány kilométerrel a sínektől nyugatra fut, Érselénd (Șilindru) közelében 560 méterre, Szatmárnémeti (Satu Mare), Nagykároly (Carei), Nagyvárad (Oradea) és Nagyszalonta (Salonta) pedig – olyan városok, ahol 1910-ben tízből több mint kilencen magyar anyanyelvűnek vallották magukat – Romániához kerültek. Szálljon fel a vonatra, és utazzon dél felé: Nagyszalonta után az Aradra vezető út Magyarországon át vezetett.
Görgessen: a vonat dél felé halad.
1/7
10 km a határig
Itt kezdődik a vonal, amelyet a bizottság teljes egészében Romániában akart tudni. A mai határ Szatmárnémeti (Satu Mare) állomásától 10 km-re nyugatra húzódik. 1910-ben a városnak 34 892 lakosa volt: 33 094-en vallották anyanyelvüknek a magyart, 986-an a románt.
2/7
5,4 km a határig
Nagykároly (Carei) állomása 5,4 km-re van a határtól. 1910-ben a városnak 16 078 lakosa volt: 15 772-en vallották anyanyelvüknek a magyart, 216-an a románt. Innen indult a Mátészalka–Záhony–Csap vonal is, és azt is Romániának követelték. Az amerikaiak ezt az igényt elutasították. Timár Gábor geodéta így adja vissza a válaszukat: „Ha ennyire kell a vasút a románoknak, építsék meg.”
3/7
4,5 km a határig
Érmihályfalva (Valea lui Mihai) állomása 4,5 km-re van a határtól – a vonal városi állomásai közül ez a legközelebbi. Délebbre, Érselénd (Șilindru) közelében a sínek 560 m-re megközelítik a határt. A Nagyváradig vezető következő, 66 km-es szakaszon a vasút és a határ szinte párhuzamosan halad.
4/7
12 km a határig
A Quai d’Orsay-n André Tardieu végigvezeti a külügyminisztereket a bizottság vonalán: „Ésszerűnek tűnt továbbá, hogy román területen maradjon egy északkeletről délnyugat felé, Szatmárnémetitől Nagyváradig futó fő közlekedési vonal, míg egy párhuzamos, Szegedet és Debrecent összekötő vonal Magyarországon maradt.” (saját fordítás) Tardieu hozzáteszi, hogy a román küldöttség követeléseihez képest a bizottság felére csökkentette azoknak a számát, akik a határ egyik vagy másik oldalán kisebbségbe kerültek volna, és hogy a határ nagy részén a hegyes terep miatt lehetetlen volt a meglévő vonalakat újakkal pótolni. Robert Lansing amerikai külügyminiszter kifogásolja, hogy a döntés látszólag minden esetben a magyarok ellen szól; alaposabb megfontolás után azonban visszavonja bírálatát. Nagyvárad (Oradea) állomása 12 km-re van a határtól. 1910-ben a városnak 64 169 lakosa volt: 58 421-en vallották anyanyelvüknek a magyart, 3 604-en a románt, 1 416-an a németet, 728-an más nyelvet.
5/7
6,7 km a határig
Nagyszalonta (Salonta) állomása 6,7 km-re van a határtól. Amikor a vonalat kijelölték a terepen, a kötegyáni határpont a város határának egy részét Magyarországon hagyta: Simonkereket és néhány tanyát, 1910-ben 429 lakossal. Nélkülük Nagyszalontának 15 514 lakosa volt, közülük 14 790-en vallották anyanyelvüknek a magyart. A szerződés szövege a határt „Nagyszalontától nyugatra” vezeti, „a Nagyszalonta–Gyula vasútvonalat a várostól mintegy 12 kilométerre délnyugatra metszve”.
6/7
1920-ban Nagyszalontát (Salonta) román területen nem kötötte össze közvetlen vasútvonal Araddal. Az aradi vonat nyugat felé kanyarodott, Kötegyánon, Gyulán és Békéscsabán át: 70 km magyar területen, a mai síneken mérve. A vasút mentén meghúzott határ a Nagyvárad–Arad összeköttetést a túloldalon hagyta. A szerződés számolt a kerülővel: a 302. cikk a román mozdonyokkal és személyzettel közlekedő román vonatoknak átmenő jogot biztosított Magyarországon át a Nagyszalonta–Békéscsaba–Arad útvonalon, illetve Kisjenő (Chișineu-Criș) felé, amíg el nem készült a teljesen román területen haladó közvetlen összeköttetés, de legfeljebb a szerződés hatálybalépésétől számított tíz évig.
7/7
17 km a határig
Románia megépíti a hiányzó szakaszt: a 35 kilométeres vonalat Nagyszalontától Kisjenőn (Chișineu-Criș) át Nadabig (Nădab), amelyet 1921. szeptember 1-jén kezdtek építeni és 1923. május 23-án adtak át. Azóta a vonat nem hagyja el az országot. Arad állomása 17 km-re van a határtól. 1910-ben a városnak 63 166 lakosa volt: 46 085-en vallották anyanyelvüknek a magyart, 10 279-en a románt, 4 365-en a németet.
Gyulafehérvár (Alba Iulia, 1918. december 1.) és a Nagy-Trianon (1920. június 4.) között 551 nap telik el memorandumokkal, bizottságokkal és kivonulásokkal. Románia az 1916-os tiszai vonalat és az egész Bánságot követelte, a kisebbségi szerződés miatt kivonult – Brătianu 1919. július 2-án elhagyja Párizst, szeptember 12-én lemond –, majd 1919. december 9-én aláírta a saint-germaini és a neuilly-i békét, valamint a kisebbségi szerződést, a Tiszánál álló hadsereggel mint ütőkártyával. Magyarországot 1920. január 16-án meghallgatták, jegyzékeire május 6-án pontról pontra válaszoltak, és olyan szöveget írt alá, amelynek területi rendelkezésein Párizs eltökélten egyetlen szót sem változtatott.
1916–1918
1916 augusztusában Bukarestben Brătianu aláírja a titkos augusztus 4/17-i szerződést – és Románia az antant oldalán belép a háborúba: Erdély, a Bánság, a Körösvidék, Máramaros és Bukovina a tét, a határ a Tiszán.
Az 1916. augusztus 4/17-i szerződés Romániának ígéri Erdélyt, a Bánságot, a Körösvidéket, Máramarost és Bukovinát, továbbá helyet a békeasztalnál; az V. cikk megtiltja neki a különbékét. A IV. cikk az Alföldön húzza meg a vonalat: a Szegedtől északra fekvő Algyőnél éri el a Tiszát, onnan a folyó sodorvonalát követi a dunai torkolatig. Tizenegy nappal később, 1916. augusztus 28-án a kiáltvány – a forrás angol fordítása szerint – „nagy és szabad Romániát a Tiszától a Fekete-tengerig” ígér a hadseregnek. Két évvel később, 1918. december 1-jén a gyulafehérvári (Alba Iulia) nagygyűlés megszavazza az egyesülést Romániával – az 1916-os ígéret pedig a párizsi tárgyalások egyik iratává válik.
A szerződés szövege
„Ezután a Szegedtől északra fekvő Algyőnél éri el a Tiszát. Algyőtől a Tisza sodorvonalát követi a Dunáig.” (saját fordítás)
Bukaresti szerződés, 1916. augusztus 4/17., IV. cikk
Eközben: 1918. december 1-jén Gyulafehérvár (Alba Iulia) megszavazza az egyesülést Romániával – ezt a nemzeti akaratot lobogtatja majd két éven át a párizsi küldöttség (lásd az alba-iulia-1918 microsite-ot).
1919
1919. január 29-én egy párizsi teremben Brătianu kinyitja az iratcsomóját, és a Legfelsőbb Tanács előtt felolvassa „A bánsági kérdés” című beadványt – az egész Bánságot kéri, az 1916-os szerződés alapján, amelyet Párizs azonban az 1918-as különbéke után érvénytelennek tekint.
1919. január 29-én Brătianu a Legfelsőbb Tanács előtt felolvassa „A bánsági kérdés” című beadványát: az egész Bánságot kéri, az 1916-os szerződés szerint, minden kisebbség egyenjogúságával. A szakértők március 18-án mégis a felosztását javasolják: kétharmada Romániáé, egyharmada a Szerb–Horvát–Szlovén Királyságé lenne, a határ átvágja a Béga-csatornát, és mintegy 100 000 román a délszláv részen marad. A határbizottságban az amerikaiak a mai határtól 20–50 kilométerrel keletebbre húzott vonalat javasolnak, az olaszok mintegy 100 kilométerrel keletebbre, a Királyhágó felé; a francia–brit javaslat győz, amely az etnikai határok helyett Románia gazdasági és katonai előnyét tartja szem előtt. 1919. május 8-án André Tardieu még egy érvet tesz hozzá: a Szatmárnémeti–Nagyvárad fővonalnak Románián belül kell maradnia.
Napló a Legfelsőbb Tanácsból
„Erdéllyel kezdik, és miután Tardieu és Lansing néhány sértést teniszlabdaként dobál egymásnak, Magyarország elveszíti a délét. Aztán Csehszlovákia következik, és miközben legyek zümmögnek ki-be a nyitott ablakon, Magyarország elveszíti az északát és a keletét. … Aztán tea és makaróni.” (saját fordítás)
Harold Nicolson naplója, 1919. május, Barcsay Tamás idézésében
Eközben: 1919. március 21-én Budapesten kikiáltják a Tanácsköztársaságot – és a román hadsereg Párizs bolsevikellenes érvévé válik (lásd a budapesta-1919 microsite-ot).
1919
1919. július 2-án Brătianu feláll a konferenciaasztaltól, és a kisebbségi szerződés aláírása helyett inkább elhagyja Párizst; szeptember 12-én lemond a miniszterelnökségről.
1919. szeptember 10-én aláírják a saint-germaini békét Ausztriával: az 59. cikk Bukovinát Romániának engedi át, a 60. cikk kisebbségi szerződést követel. Amikor a Legfelsőbb Tanács november 15-i ultimátuma azt írja elő, hogy Románia „megjegyzések, fenntartások és feltételek nélkül” írjon alá, a Văitoianu-kormány ezt elutasítja, és november 30-án megbukik. A december 1-jétől hivatalban lévő miniszterelnök, Alexandru Vaida-Voevod továbblendíti a párizsi tárgyalásokat: 1919. december 9-én Románia minimális engedményekkel aláírja az Ausztriával és Bulgáriával kötött békeszerződéseket, valamint a kisebbségi szerződést – hogy kinek a keze írta alá, arról máig vita van: egyes források Nicolae Mișut és Vaida-Voevodot nevezik meg, a Goga-életrajz Constantin Coandă tábornokra mutat.
Bukarest válaszol az ultimátumra
A Văitoianu-kormány válasza szerint Románia nem a kisebbségi jogok ellen tiltakozik – ezeket elismeri –, hanem az ellen, hogy más államok beavatkozzanak a királyság belügyeibe.
Román válasz az 1919. november 15-i ultimátumra, az Egyesülés Virtuális Múzeuma alapján összefoglalva
Eközben: a román csapatok augusztus 3–4-én bevonulnak Budapestre, és 1919. november 14-ig maradnak – ez a hadjárat zajlik a tárgyalóasztal mellett, miközben Párizs diktálja a feltételeket (lásd a budapesta-1919 microsite-ot).
1920
1920. június 4-én, a Nagy-Trianon-palotát a Kis-Trianon-palotával összekötő galériában két, politikailag kisebb súlyú megbízott aláírja a május 6-i, megváltoztathatatlan szöveget – Apponyi január 16-án védőbeszédet mondott, most pedig Budapesten szólnak a harangok.
A magyar küldöttség január 15-én kapja kézhez a feltételeket; Apponyi másnap Wilson kivételével minden vezető államférfi előtt felszólal – Magyarország sorsáról ekkor már döntöttek. 1920 március elején Lloyd George tiltakozik, hogy a szerződés mintegy 2 750 000 magyar nemzetiségű embert, a magyar nemzet egyharmadát utalja az utódállamokhoz; március 7-re a határokat változatlanul megerősítik. A május 6-i végleges szöveg 38 magyar jegyzékre válaszol, és a területi rendelkezésekből „egyetlen szót sem” változtat; a Millerand-féle kísérőlevél csak kisebb kiigazításokat helyez kilátásba. Május 31-én Budapest Benárd Ágostot és Drasche-Lázár Alfrédot küldi Franciaországba; június 4-én ők írnak alá, Ion Cantacuzino és Nicolae Titulescu mellett, akik királyi rendelettel Románia megbízottjai – miközben Budapesten megszólalnak a harangok, és csend borul a városra.
Bukarest alig figyel fel rá
„Pénteken a Nagy-Trianon-palotát a Kis-Trianon-palotával összekötő galériában aláírták a békét Magyarországgal.”
Universul, 1920. június 7., 1. oldal – választási hét Romániában (angol fordítása az LSE IDEAS Trianon-jelentésében)
Eközben: 1920. június 4. Romániában választási nap – az aláírás otthon szinte észrevétlen marad, Budapesten viszont minden baj foglalata lesz, a „trianoni szindróma”.
Az 1916-os ígéret a Tiszán, az 1920-ban aláírt határ és a vasút, amely nyugat felé húzta – egy térképen.
A IV. cikk 6 kilométerrel keletről kerüli meg Debrecent – a város magyar marad; Algyőtől, Szegedtől északra a vonal a sodorvonalat követi a Dunáig.
1919 májusában a bizottság Szatmárnémetitől, Nagykárolytól, Nagyváradtól és Nagyszalontától nyugatra javasol határt, így a fővonal román marad; a párhuzamos Szeged–Debrecen vonal magyar marad. A nagyváradi állomás 12 km távolságra kerül a határtól. A Bánságot a Duna felé osztják fel: kétharmad Romániának, egyharmad a Szerb–Horvát–Szlovén Királyságnak.
A végleges szöveg 38 magyar jegyzékre válaszol, és a területi rendelkezéseken semmit sem változtat; a Millerand-levél csak kisebb kiigazításokat ígér a határmegállapító bizottságokon keresztül. Barcsay szerint végül mintegy 750 négyzetkilométer kerül vissza – ennek fele a soproni népszavazással, amelynek semmi köze a levélhez.
A trianoni békeszerződés rögzíti a határ nyomvonalát; a terepen dolgozó csoportok 1920 júliusától az 1925. június 27-i jegyzőkönyvekig mind a 448 kilométert bejárják. A Romániának ítélt területeken a magyar adatok szerint nagyjából 45 százalék a nem román – az 1910-es népszámlálás szerint 46 százalék.
Az 1916-os vonal a szerződés IV. cikkében megnevezett pontokat köti össze, egyenesen (Orosházától és Békéssámsontól 3 km-re nyugatra, mivel a szerződés csak annyit mond: „nyugatra”); a Körösön a szerződés a pontot „két mellékága” egyesülése alatt 3 km-re teszi, meg nem nevezve őket, ezért ez a szakasz pontozott. A határ, a vasútvonalak és a folyók a maiak, az OpenStreetMap alapján.
A titkos ígérettől a megerősítő okiratok letétbe helyezéséig.
1916. augusztus 17.
Románia szövetséget köt az antanttal: Erdély, a Bánság, a Körösvidék, Máramaros és Bukovina, a határ a Tiszán – és hely a békeasztalnál.
1918. december 1.
A Nagy Nemzetgyűlés megszavazza az egyesülést Romániával – ezt a nemzeti akaratot lobogtatja majd két éven át a párizsi küldöttség.
1919. január 29.
Brătianu a Legfelsőbb Tanács előtt felolvassa „A bánsági kérdés” című beadványt: az egész Bánságot kéri, az 1916-os szerződés szerint.
1919. március 18.
A szakértők kétharmadát Romániának, egyharmadát a Szerb–Horvát–Szlovén Királyságnak javasolják, átvágva a Béga-csatornát; mintegy 100 000 román a délszláv részen maradna.
1919. május 8.
André Tardieu a külügyminiszterek elé terjeszti a bizottság vonalát: a Szatmárnémeti–Nagyvárad vasútvonal román marad, a párhuzamos Szeged–Debrecen vonal magyar. Lansing kifogást emel, majd visszavonja bírálatát. A bánsági határ kérdését későbbre halasztják.
1919. július 2.
A küldöttség vezetője, semhogy elfogadja a kisebbségi szerződést, tiltakozásul kivonul a konferenciáról.
1919. szeptember 10.
Ausztria aláír; az 59. cikk Bukovinát Romániának engedi át, a 60. cikk kisebbségi szerződést követel. Románia csak decemberben írja alá mindkettőt.
1919. november 27.
Bulgária aláír; Románia visszatartja aláírását, ütőkártyaként az osztrák és a kisebbségi szerződéssel szemben.
1919. december 9.
Vaida-Voevod alatt Románia aláírja az Ausztriával és Bulgáriával kötött szerződést, valamint a kisebbségi szerződést. Hogy pontosan ki fogta a tollat, arról a források vitatkoznak.
1920. január 16.
Apponyi a konferencia előtt védi Magyarország ügyét – Wilson kivételével minden vezető államférfi jelen van. A határok azonban már meg vannak húzva.
1920. május 6.
Magyarország megkapja a megváltoztathatatlan szerződést, Millerand 38 jegyzékre adott válaszával: a területi rendelkezésekből egyetlen szó sem változik.
1920. június 4.
Magyarország részéről Benárd és Drasche-Lázár, Románia részéről királyi rendelettel Cantacuzino és Titulescu ír alá. Budapesten szólnak a harangok.
1921. július 26.
A megerősítő okiratok letétbe helyezésével Trianon hatályba lép; a következő években csak kisebb kiigazítások és az 1921-es soproni népszavazás módosítanak rajta.
Öt pillanat, amikor Románia a maximális követelések és a kompromisszum között választott. Válassza a történelmi döntést – aztán viselje Párizs válaszát.
Párizs, 1919 nyara. Öt irat fekszik a konferencia asztalán – aláírásra várnak, vagy arra, hogy a küldöttség helye üresen maradjon.
1. kártya az 5-ből
1919 július. Párizs azt követeli, hogy az osztrák békével együtt írja alá a kisebbségi szerződést. Mit tesz a román küldöttség?
Brătianu elutasítja, és 1919. július 2-án elhagyja Párizst – szeptember 12-én pedig lemond. Párizs nem enged: Románia december 9-én, Vaida-Voevod alatt mégis aláírja a kisebbségi szerződést.
2. kártya az 5-ből
A bizottság az egész Bánság helyett annak felosztását javasolja. Mit követel Románia?
Brătianu január 29-én az egész Bánságot követeli, és 1919. szeptember 9-én ismét tiltakozik. A felosztás marad: kétharmad Romániának, egyharmad a Szerb–Horvát–Szlovén Királyságnak – és mintegy 100 000 román a délszláv részen marad.
3. kártya az 5-ből
A határbizottság messze a Tiszától keletre húzza meg a vonalat. Melyik vonalat védi Románia?
Románia az 1916-os vonalat védi; Párizs azt feleli, hogy az 1918-as különbéke érvénytelenítette. A francia–brit vonal győz, a Szatmárnémeti–Nagyvárad vasúttól nyugatra: Debrecen és Szeged Magyarországon marad.
4. kártya az 5-ből
1919. november 15. Párizs elrendeli, hogy „megjegyzések, fenntartások és feltételek nélkül” írjon alá. Mit tesz Bukarest?
A Văitoianu-kormány elutasítja – a beavatkozást kifogásolja, nem a kisebbségi jogokat –, és november 30-án megbukik. December 9-én Vaida-Voevod aláír.
5. kártya az 5-ből
1920 eleje. A határ megvan, a kisebbségek maradnak. Mit vet fel Vaida-Voevod Párizsban?
Vaida 1920 elején felveti egy esetleges lakosságcsere lehetőségét. Nem valósul meg: a kisebbségi rendelkezések maradnak, az optánsügy pedig csak az 1930-as párizsi egyezménnyel zárul le.
Az asztal ítélete
A szerződés mértéke román és magyar iratok alapján.
Gyulafehérvártól a Nagy-Trianonig
551
18 hónap – ennyi idő alatt egy 1918. december 1-jén született gyerek az aláírás napjára másfél éves lett.
Szatmárnémetitől a Dunáig, karókkal és teodolittal
448
448 kilométer mintegy 5 év határkijelölés alatt – napi negyed kilométer, lépésről lépésre.
A Budapesten nyilvántartott menekültek
107 035
107 035 ember 1918 és 1924 között – átlagosan évi több mint tizenötezer.
Amit két év iratai cáfolnak – a határ mindkét oldalán.
Nem egyetlen nap gesztusa volt: 551 nap választja el Gyulafehérvárt az aláírástól, tele memorandumokkal, egy kivonulással, egy megbukott kormánnyal és egy Tiszánál álló hadsereggel, amelyre Párizsnak a bolsevizmus ellen szüksége volt. A szövetségesek – elsősorban Franciaország – azért erősítették Romániát, mert szükségük volt rá, „akár összhangban volt ez az etnikai elvekkel, akár nem” (Barcsay).
Ez az 1916-os ígéret volt, amelyet Párizs Románia 1918-as különbékéje után érvénytelennek nyilvánított. Az elfogadott vonal a folyótól keletre, a síkságon át fut – Debrecen magyar marad, pedig a Tiszától keletre fekszik.
Egy magyar történész cáfolja: Mária elbűvölte Párizst, de látogatásának „kevés hatása volt a román határok végső meghúzására” – Wilsont pedig kifejezetten bosszantotta. A határokat bizottságok húzták meg, és azért erősítették Romániát, mert szükségük volt rá – nem a királyné varázsa miatt.
A levél csak kisebb határkiigazításokat ígért a határmegállapító bizottságokon keresztül – Barcsay számítása szerint összesen mintegy 750 négyzetkilométer került vissza, de ennek fele a soproni népszavazással, amelynek semmi köze nem volt a levélhez. Az általa meghúzott határ ma is elválasztja a két államot.
Magyarországot meghallgatták – Apponyi 1920. január 16-án mondta el védőbeszédét, Lloyd George 1920 március elején újranyitotta a vitát, és mind a 38 magyar jegyzékre május 6-án válasz érkezett. Meghallgatták, de a döntésen nem változtattak: a területi rendelkezések szóról szóra változatlanok maradtak.
